2024 július 08

HORTOBAGYINFO.HU

Hírek és újdonságok

51. Hortobágyi Lovasnapok

Elkészült első beharangozó kisfilmünk.
A Hortobágyi Nonprofit Kft. sok szeretettel hív és vár mindenkit 2017. július 7-9. között Hortobágyra – a Mátai Ménesbe – az idén 51. alkalommal megrendezett Hortobágyi Lovasnapokra!

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás népművészek, népi iparművészek, kézművesek és egyéb árusok, hagyományőrző népi kismesterségek képviselői részére!

A Hortobágyi Nonprofit Kft. pályázatot hirdet a 2017. július 07-09. között az 51. Hortobágyi Lovasnapok keretein belül megrendezésre kerülő Országos Népművészeti és Kézműves Kirakodóvásáron való részvételre. Bővebben ►

Hármas ikrek

Lassan, de biztosan közeleg a tavasz, még akkor is, ha ezt mi nem is érezzük. Juhaink viszont annál inkább, mivel cégünknél sorra születnek bárányaink, mind a fehér, mind a fekete rackák között. A bárányok születésük után fülszámot kapnak, majd szinte egyből megkeresik anyjukat. Időnként előfordul, hogy egy anyának iker bárányai születnek. Néha az is előfordul a racka juhoknál, hogy hármas iker születik. Az idén, a fekete rackáknál, eddig négy anyának született hármasikre, ami igazán ritkaság számba megy.

Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep

Egy rövid képes beszámoló a Hortobágyi Nonprofit Kft. által, 2016. október 22-én megrendezett Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnepről. Szerencsére az eső elkerült minket, sőt, a rendezvény végére még a nap is kisütött és velünk együtt ünnepelt.Ezúton is köszönjük a pásztoroknak, a népdalkörnek, táncosoknak a közreműködést, valamint köszönjük Önöknek akik kilátogattak Hortobágyra, a Kilenclyukú híd lábához és nézőként részesei voltak ennek a különleges rendezvénynek. Fotók: Derencsényi István és Harangi Judit Bővebben ►

Hírek és újdonságok

Még több hír

Eladó állataink

Még több eladó állat

Pedagógus sarok Kép & Videó galéria Közadat Adatvédelem
Szervezeti egységeink:
Támogató partnereink: